A hotelszobák is megjelentek az albérletpiacon

A munkavállalók, diákok hazaköltözése és a turisták elmaradása miatt bővülő kínálat, meginduló árcsökkenés jellemzi az albérletpiacot. Egyre több szálloda kínálata jelenhet meg a kivehető albérletek között, a hotelszobák adottsága nem sokban tér el a garzonokétól.


A járványhelyzetben kihirdetett, a megelőzést célzó rendelkezések hatása leghamarabb a turizmusban, a vendéglátásban és a szolgáltatásokban volt érezhető, de mára érinti a termelő egységeket is – emlékeztetett lapunknak küldött válaszában az Otthon Centrum. Lapunk kérdésére kifejtették, amennyiben az érintettek azzal számolnak, hogy a mostani helyzet akár 4-6 hónapig elhúzódik, az albérletek iránti kereslet csökkenését hozza magával, akár néhány héten belül. Amennyiben olyan hírek látnak napvilágot, amelyek a helyzet rövidebb idő utáni normalizálódását vetítik előre, a keresletcsökkenés jóval kisebb mértékű lesz, és csak olyan bérlőket érint, akik már most látják, hogy hiába lesz vége a korlátozásoknak, az eredeti munkahelyükön nem lesz rájuk szükség.

Rajtuk kívül az albérletpiac jelentős részét képezik még az egyetemisták, főiskolások – mutat rá az Otthon Centrum. Nemcsak a hazai, de külföldi diákok, ráadásul az utóbbiak fizetőképessége a hazai átlaghoz képest magasabb. Az egyetemek digitális oktatásra történő átállásával ez a szegmens eltűnt, mivel nagyon kevés olyan diák van, aki tanulmányai mellett olyan munkát végzett, ami az albérletét finanszírozná. A külföldiek közül aki maradt, az a korábban szállásként üzemelő kis lakásokban tudja megoldani a lakhatást. Ugyanis a rövid távú, turisztikai célú bérbeadás helyett a lakásokat hosszabb távra kezdik kiajánlani, szintén bővítve a kínálatot – ezt a megoldást főleg befektetők alkalmazzák – áll a szakértői válaszban.

Az előbbi tendenciák miatt több bérbe adó lakás van a piacon és kisebb a kereslet, ami a közgazdasági törvényszerűség alapján a bérleti díjak mérséklődéséhez vezet – mutat rá a szakértői válasz.

Az Ingatlan.com-on a kiadó lakások kínálata nagyon megugrott az elmúlt hetekben, csaknem húszszázalékos növekedést mutatva – ezt már Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője válaszolta lapunknak. Hozzátette, ezt a dinamikus bővülést nagyrészt a fővárosi kiadó lakások és házak számának növekedése okozta. Megjelentek ugyanakkor a szállodák kínálatai is a lakáspiacon. A kiadó szobák száma a portál szerint a teljes kínálatban több mint húsz százalékkal nőtt, ez viszont nem feltétlenül csak a szállodai szobáknak köszönhető. Sok hotelszobát komplett lakásként hirdetnek meg, hiszen adottságaikban nem feltétlenül rosszabbak egy-egy kiadó garzonnál. Az már Balogh László szerint is látszik, hogy a kínálat bővülése és az olcsóbb kiadó lakások megjelenése lefelé húzza a többi albérlet árát, hiszen a budapesti kiadó lakások és házak átlagos bérleti díja egy hét alatt ötezer forinttal csökkent. Érdekes az is, hogy a közvetítői kínálattal nincs összefüggésben a szállodai szobáknak a megjelenése, hiszen ezeket a hirdetéseket a saját lakásukat kiadó magánszemélyekhez hasonlóan a szállodák töltik fel közvetlenül az ingatlankereső portálra – emelte ki a szakértő. Itt a lakhatás magában foglalja a rezsit is, felár esetén pedig további szolgáltatások – parkolási lehetőség, ágynemű- és törölközőcsere – is kérhetők, igaz, egyes helyeken vannak kötelező díjköteles szolgáltatások, ilyen a takarítás.

A hotelszoba-kínálat frontján egyértelműen várható a bővülés, hiszen ilyen lehetőségeken kívül üresen és kihasználatlanul áll a hotel, ami veszteséget termel. A szakember úgy összegzett, fordul a kocka, most a szállodák törnek be a lakáspiacra – tette hozzá.

Háromszorozódó árak hat év alatt

Visszatekintésként elmondható, az albérletárak Budapesten az albérletet keresők körében népszerű kerületekben több mint háromszorosára nőttek 2013 és 2019 között az Otthon Centrum lapunknak küldött rövid összegzése alapján. Az átlagos albérleti díj egy négyzetméterre vetített értéke téglaépítésű társasházi lakásokban lett a legmagasabb. A belső pesti kerületekben elérte a 3800 Ft/m2/hó értéket, a legkedvezőbb fajlagos bérleti díj is 2500 Ft volt a külső pesti kerületekben. A vidéki nagyvárosokban 1600 Ft-tól 2400 Ft-ig terjedt az átlagos havi egy négyzetméterre vetített bérleti díj. A legdrágább régióközpont Győr, a legolcsóbb Pécs volt. A panellakások bérleti díja a régióközpontokban megközelítette a téglalakások átlagos bérleti díját, Budapesten 300-600 forinttal is elmaradt négyzetméterenként.