A babaváró támogatás részletszabályai

A babaváró támogatás részleteit a 44/2019. (III. 12.) Kormányrendelet szabályozza, amely a mai Magyar Közlönyben került kihirdetésre.

Kamattámogatás

A 10 millió forintos, kamatmentes szabad felhasználású konstrukció tulajdonképpen mindaddig egy kölcsön, amíg az igénylő házaspárnak nem születik 2019. július elsejét követően 3 gyermeke.

Általános rendelkezések

  • A kölcsönszerződés 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig köthető meg.
  • Gyermek: az igénylők, illetve a támogatott személyek vér szerinti és – a halva született vagy elhunyt gyermek kivételével – velük közös háztartásban élő gyermeke, ideértve a magzatot a várandósság betöltött 12. hetétől, valamint az igénylők által közösen örökbefogadott gyermek
    Az igénylővel közös háztartásban élő gyermeknek azt kell tekinteni, akinek bejelentett magyarországi lakóhelye vagy tartózkodási helye az igénylőével megegyezik.

Átmeneti időszakra vonatkozó rendelkezés

A júliusban születendő gyermekek esetében az sem jelent problémát, ha a kérelem a gyermek születése után kerül benyújtásra. Erre az átmeneti – 2019. július 1-je és 31-e közötti – időszakra az alábbi rendelkezés vonatkozik:

A támogatott személyek a kölcsön teljes futamideje alatt jogosultak a kamattámogatás igénybevételére, a törlesztés szüneteltetésére, valamint a vissza nem térítendő támogatásra a 2019. július 1-je és 31-e közötti időszakban – a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően – született vér szerinti gyermekük után, ha a kölcsönkérelmet 2019. július 31-éig benyújtják.

A rendeletmódosítás tehát egyértelművé teszi a júliusban születendő gyerekek utáni támogatás igénybevételének lehetőségét is. Ebben az 1 hónapos időszakban már a kölcsönigénylés előtt, de 2019.07.01. után megszületett gyermekre is érvényesíthetők a kedvezmények. Fentiek értelmében a július 1-je után született gyerekek szülei július 31-éig benyújthatják babaváró hitelkérelmüket, és így ezzel egy időben azonnal felfüggesztésre kerül a babaváró támogatás törlesztése.

További könnyítés, hogy amennyiben a babaváró támogatás iránti kölcsönkérelmet a várandósság idején (betöltött 12. hét után) nyújtják be, azonnal kérni lehet a törlesztés szüneteltetését is. Az eredeti rendelkezések alapján ezt csak a kölcsönszerződés megkötésével egy időben kérhették volna a támogatott személyek.

Az igénybevétel feltételei

  • A feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét
  • Az igénylő házaspár rendelkezik magyarországi lakcímmel
  • A házastársak legalább egyike minimum 3 éve, folyamatosan:
    o magyarországi TB jogviszonnyal rendelkezik, vagy
    o felsőoktatási tanulmányokat folytat, vagy
    o külföldi TB jogviszonya van

A fenti időszakok összeadhatók. Folyamatosnak kell tekinteni az időszakot, ha abban legfeljebb 30 nap megszakítás van, illetve a felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok befejezését követően a következő, babaváró támogatásra jogosító jogviszony megkezdéséig hat hónapnál hosszabb megszakítás nincs. A kölcsönkérelem benyújtását megelőző 180 napos időtartamnak a Tbj. 5. § (1) bekezdés a), b) vagy e)–j) pontja szerinti jogviszonyban töltött időnek kell minősülnie. A közfoglalkoztatási jogviszonyban töltött időszakból egy év vehető figyelembe.

  • A házaspár nem büntetett.
  • A házastársaknak nincs az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása
  • Magyar állampolgárság vagy magyarországi tartózkodási hely
  • Ha a házaspár valamely tagja legalább egy gyermeket nevel, akkor legalább az egyik házastárs az első házasságában él, azzal, hogy az özvegyülés miatt megszűnt házasságot e feltétel érvényesülése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni
  • A negatív KHR információ kizáró ok!
  • Nem áll fenn olyan tény vagy körülmény, amellyel a közös gyermekvállalás nyilvánvalóan lehetetlennek tekinthető,
  • A házaspár vállalja, hogy a kölcsönszerződés megkötését követően született vagy örökbefogadott gyerekeiket a nagykorúvá válásukig, de legfeljebb a kölcsönszerződés megszűnéséig a saját háztartásukban nevelik
  • Kölcsönszerződés csak olyan igénylőkkel köthető, akiket a hitelintézet az általános belső szabályai szerint az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minősít.
  • Ugyanazon igénylővel kölcsönszerződés csak egy alkalommal köthető.

A kölcsönkérelem elbírálása

  • A kölcsönkérelmet a hitelintézeteknél kell benyújtani.
  • A hitelintézet a kölcsönkérelmet a benyújtást követő 10 napon belül bírálja el, a rendeletben foglalt igénybevételi feltételek és a hitelképesség meglétét a hitelintézet teljeskörűen köteles ellenőrizni.
  • A hitelintézet – a kamattámogatás megszűnése esetén az ügyleti kamaton kívül – a kölcsönkérelem elbírálásáért és a kölcsön folyósításáért a támogatott személyek felé díjat, költséget vagy egyéb ellenszolgáltatást nem számíthat fel.
  • Ha a hitelintézet a kölcsönkérelmet a jogszabályi feltételek hiány miatt utasítja el, az igénylő – az erről szóló írásbeli tájékoztatás kézhezvételétől számított 15 napon belül – a járási hivatalhoz fordulhat.

A kölcsönszerződés

  • A kölcsön összege nem haladhatja meg a 10 millió forintot.
  • A folyósítására a kölcsönszerződés megkötését követően egy összegben kerül sor.
  • A törlesztés csak forintban történhet.
  • A kölcsönszerződésben meghatározott ügyleti kamat mértéke a kamattámogatás időszaka alatt nem lehet magasabb, mint a közzétételt megelőző 3 hónapban tartott 5 éves állampapír-aukciókon kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 2 százalékponttal növelt értéke
  • A kölcsön kamata a kamattámogatás időszaka alatt csak 5 évente változhat.
  • A kölcsön teljes futamideje a 20 évet nem haladhatja meg, amelybe nem számít bele az első gyermek születését vagy örökbefogadását követően igénybe vett szüneteltetés időtartama
  • A törlesztő részlet havi összege a kamattámogatás időszaka alatt – a kezességvállalási díjjal együtt – nem lehet több 50 ezer forintnál.
  • A hitelintézet az előtörlesztésért a támogatott személyek terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel.
  • A támogatott személyek nem teljesítése esetén a hitelintézet a kölcsön felmondását megelőzően a belső szabályai szerint felszólítja a támogatott személyeket a tartozás rendezésére, a kezesség beváltására az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló kormányrendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kamattámogatás és a törlesztés szüneteltetése

  • A támogatott személy a kamattámogatás időszakában ügyleti kamatot nem fizet, azt kamattámogatás formájában az állam nevében a kincstár folyósítja a hitelintézet részére annak elszámolása alapján.
  • A támogatott személyek a törlesztés szüneteltetésére jogosultak
    a) a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzatuk után, ha a várandósság a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában vagy azt követően fennáll, és a magzat legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5 éves időszakon belül betölti a várandósság 12. hetét, vagy
    b) az e rendelet hatálybalépését követően született, a támogatott személyek által közösen örökbefogadott gyermek után, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönszerződés megkötését követően, de legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül válik véglegessé.
  • A támogatott személyek nem jogosultak a törlesztés szüneteltetésére, ha egyikük sem rendelkezik már magyarországi lakcímmel.
  • A törlesztés szüneteltetésére a támogatott személyek a második gyermekre tekintettel is jogosultak.
  • Ha a kölcsönszerződést a várandósság ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően kötik meg, a törlesztés szüneteltetése iránti kérelmet a kölcsönszerződés megkötésekor is be lehet nyújtani.
  • Az előző bekezdésben nem említett esetben a törlesztés szüneteltetése iránti kérelem
    a) vér szerinti gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hetét követően – ideértve a szülést követő időszakot is –,
    b) örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követően nyújtható be.
  • Ha a támogatott személyek 5 éven belül nem teljesítik a gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket, vagy már egyik fél sem rendelkezik magyarországi lakcímmel, illetve a támogatással érintett kiskorú gyermeket egyik fél sem neveli már a saját háztartásában, akkor a kamattámogatás megszűnik, a már igénybe vett kamattámogatást a jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben, a hitelintézeten keresztül kell visszafizetni a kincstárnak.
  • A járási hivatalnál méltányossági kérelem nyújtható be, pl. lombikbébi programban való részvétel vagy megváltozott munkaképességűvé válás esetén.
  • A kamattámogatás megszűnése után az ügyleti kamat nem lehet magasabb, mint a megelőző 3 hónapban tartott 5 éves állampapír-aukciókon kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 5 százalékponttal növelt értéke
  • Kamattal növelt összeget kell fizetniük azoknak is, akik elválnak, ha pedig nem született 5 éven belül gyerekük, nekik is vissza kell fizetniük a már igénybe vett kamattámogatást egy összegben.
  • Ha azonban új házasságot köt egyik vagy minkét fél, akkor a gyerekvállalási határidő újraindul, és az általános feltételek fennállása esetén igénybe vehető a támogatás.
  • A hitelfelvevők a kölcsön fennálló összege után a központi költségvetés javára – a hitelintézet útján a havonta fizetendő törlesztőrészlettel egyidejűleg – kezességvállalási díjat fizetnek. A kezességvállalási díj mértéke évente a kezességgel biztosított fennálló kötelezettség összegének 0,5%-a (a maximális 10 millió forint esetében az első évben ez havi 4000 ezer forint körül lehet).

Gyermekvállalási támogatás

A támogatott személyek

  • második gyermekük esetén a még fennálló, e rendelet szerinti kölcsöntartozás 30%-ának megfelelő összegű,
  • harmadik gyermekük esetén az e rendelet szerinti teljes fennmaradó kölcsöntartozásnak megfelelő összegű
    vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatásra jogosultak.

A gyermekvállalási támogatás

  • a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában vagy azt követően fennálló várandósság esetén, a támogatott személyeknek a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzata után igényelhető, és
  • az e rendelet hatálybalépését követően született, a támogatott személyek által közösen örökbefogadott gyermek után igényelhető, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönszerződés megkötését követően válik véglegessé.

Ha a kölcsönszerződést ikerterhesség ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően kötik meg, a gyermekvállalási támogatás iránti kérelmet a kölcsönszerződés megkötésekor is be lehet nyújtani.

A gyermekvállalási támogatás iránti kérelmet a hitelintézethez kell benyújtani, s a kedvezményt a fel nem mondott kölcsönszerződésből eredő tőketartozás és kamatainak csökkentésére kell felhasználni.


Fiatal házasok gyermekvállalási támogatása

A tervezet szerint ez a támogatási forma 2019. július 1. és 2022. december 31-ig lesz elérhető. Erre a szabad felhasználású, maximum 10 millió forint összegű, kamatmentes hitelre azok a házaspárok lehetnek jogosultak, ahol a feleség életkora 18 és 40 év közötti és rendelkezik legalább 3 éves munka- vagy felsőoktatási jogviszonnyal. További feltétel, hogy a házaspár legalább egyik tagja első házasságában éljen. Ha korábban mindketten házasok voltak, de nem született gyermekük, az is megfelelő lehet. Fontos kiemelni, hogy az özvegység ebben a helyzetben nem számít korábbi házasságnak. Akinek tehát meghalt a házastársa, az „első házasnak” számít e támogatás szempontjából.

A tartozás elengedésére vonatkozó szabályok

  • Az első gyermek 5 éven belüli megszületése esetén a hitel továbbra is kamatmentesen törleszthető, valamint a törlesztő részlet fizetését felfüggesztik 3 évre
  • A második gyermek születése után a tőketartozás 30%-a elengedésre kerül, valamint a törlesztő részlet fizetését további 3 évre felfüggesztik
  • A harmadik gyerek megszületésénél a hitel további része is teljes egészében elengedésre kerül

Amennyiben az igényléstől számítva 5 éven belül nem születik gyermek, a kölcsön piaci kamatozásúvá alakul és azt a korábban felvett kamattámogatással növelten kell visszafizetni.

Ha a házasok hibáján kívül nem született gyermek, a járási hivatal kedvezőbb feltételeket állapíthat meg a visszafizetés vonatkozásában.

Férfiak és elváltak is jogosultak lehetnek rá

A mostani bejelentés alapján férfiak is jogosultak lehetnek a fiatal házasok gyermekvállalási támogatására és nem számít az sem, ha mindkét házastárs elvált, ha korábban nem született gyermekük. Ha tehát még sem a férjnek, sem a feleségnek nem született gyermeke, de korábban házasok voltak, igénybe vehetik a 10 millió forintos kamatmentes támogatást.

Amennyiben azonban valamelyik félnek született már gyermeke, akkor legalább az egyik félnél feltétel, hogy az első házasságában éljen. Így például, ha egy 40 év alatti, elvált, gyermekes nő ismét férjhez megy egy első házasságát kötő férfihez, akkor ők jogosultak lehetnek a támogatásra. A kölcsönt a házaspár minden esetben közösen veszi fel és közösen törleszti.

Életkori megkötés

A 18 és 40 év közötti életkori megkötés csak a feleségekre vonatkozik, a férjükre nem. A támogatásra való jogosultságot tehát nem zárja ki, ha a férj már elmúlt 40 éves.

Munkaviszonyra vonatkozó előírás

A fiatal házasok gyermekvállalási támogatásának további feltétele a legalább hároméves munka-, vagy felsőoktatási jogviszony. Az is jogosult lehet tehát a támogatásra, aki az egyetem elvégzése után nem tölt munkaviszonyban három évet, hanem gyermeket szül.

Mekkora összeg kerül elengedésre?

Ha a kölcsön igénylésétől számított öt éven belül megszületik egy gyermek, a hitel továbbra is kamatmentesen törleszthető, a törlesztő részlet fizetését pedig felfüggesztik 3 évre. A második gyerek születésénél további 3 évre felfüggesztik a törlesztést és elengedik a tőketartozás 30%-át. A harmadik gyerek megszületésénél pedig a hitel további része is teljes egészében elengedésre kerül.

Mi történik, ha nem születik gyermek?

Amennyiben az igényléstől számítva 5 éven belül nem születik gyermek, a kölcsön piaci kamatozásúvá alakul és azt a korábban felvett kamattámogatással növelten kell visszafizetni. Ha a házasok hibáján kívül nem született gyermek, a járási hivatal kedvezőbb feltételeket állapíthat meg a visszafizetés vonatkozásában.

Mikortól igényelhető?

A maximum 10 milliós forint összegű, kamatmentes szabad felhasználású hitel júliustól lesz elérhető és e támogatási formát 2022 végéig lehet majd kihasználni.