Nem tudják megvenni az első lakásukat a magyarok

Nem tudják megvenni az első lakásukat a magyarok

2022-10-19 16:00:29

Nem tudják megvenni az első lakásukat a magyarok


Nagyon visszaszorultak az ingatlanpiacon az első lakást vásárlók, a befektetési szándék viszont erősödik.




Kevesebb lakás cserélt gazdát az utóbbi hónapokban, hiszen a már 10 százaléknál járó lakáshitelkamatok és a 20 százalékos infláció mellett a lakosság egyre kevésbé tudja megfizetni az ingatlanárakat. A lakásokat emiatt nehezebb is eladni, a Duna House becslése szerint szeptemberben országosan 9200 lakást adtak el, ami augusztushoz képest 6, tavaly szeptemberhez képest 22 százalékos visszaesés – írja a Népszava.  

Egyre nehezebb első lakáshoz jutni

A zuhanás ugyanakkor a lap szerint nem egységes mértékű a piacon, a főváros belső kerületeiben nőtt az érdeklődés a kisebb méretű lakások és a kiadásra szintén alkalmas, 40-60 négyzetméter nagyságú ingatlanok iránt, és vidéken is főként ezeket vásárolták szeptemberben. A vevői visszajelzésekből az látszik, hogy Budapesten és vidéken is a befektetés lett az elsődleges vásárlási cél szeptemberben. A fővárosban a lakásvásárlások 41 százaléka mögött húzódott meg befektetési szándék, holott tavaly még csak 30 százalék volt az arány. Vidéken a tavalyi 22 százalék után az idén 33 százalékkal tört élre a befektetési célú vásárlás.


Ugyanakkor az első lakásukat megvásárlók visszaszorulnak: tavaly még vidéken és a fővárosban is az adásvételek negyede mögött ők álltak, az idén arányuk 22, illetve 17 százalékra esett vissza. A lassulás mögött a változó gazdasági helyzet és az ennek köszönhetően dráguló hitelkamatok állnak. Utóbbi miatt a jelzáloghitelpiacon is érezhető a lassulás.

A lap által megszólaltatott ingatlanpiaci szakértők szerint vidéken és a fővárosban is egyre több lakástulajdonos kéri az értékesítéssel foglalkozó cégek segítségét, mivel sokkal nehezebb lett jó áron eladni a lakásokat. Az eladók emellett megszokták a folyamatos áremelkedést, ezért így is áraznak. Még nem érzik, hogy már inkább lefelé kell korrigálniuk, ha valóban el akarják adni lakásukat.